Feladataink

Get Adobe Flash player

Get Adobe Flash player


 

Hírek, aktualitások

Munkaügyi per: költségkedvezmény a dolgozóknak

2009.12.01. 13:09

Jog

Januártól bátrabban pereskedhetnek a munkavállalók. Ugyanis 75-80 százalékuknál csökkenhet annak a kockázata, hogy pervesztesként állniuk kell majd a jogvita költségeit, tudatja a Világgazdaság.

A lap úgy tudja, hogy a tavaly eltörölt költségmentesség helyett munkavállalói költségkedvezményt kapnak azok, akiknek átlagkeresete nem haladja meg a két évvel korábbi nemzetgazdasági bruttó átlagkereset kétszeresét. A kedvezmény a folyamatban lévő ügyekben is érvényesül, külön kérelem és az adatok igazolása alapján. Visszamenőleges hatályú, és kiterjed a per egész tartamára. A hivatkozott átlagkereset 2008-ban 198 900 forint volt, ezt kell tehát figyelembe venni a 2010-ben induló perekben.

Legalábbis ezt célozza az idevágó új szabályozás, a most készülő igazságügyi miniszteri rendelet.

A költségmentesség eltörlése visszatarthatja a munkavállalót attól, hogy fellépjen munkáltatójával szemben. A munkaügyi bíróságokon tavaly csökkent is az ügyek száma. Országosan csaknem 2500 üggyel kevesebb érkezett a munkaügyi igazságszolgáltató fórumokra, mint az előző esztendőben.

Handó Tünde bírónő pozitív intézkedésnek tartja az új szabályozást, szerinte a költségkedvezmény bátorítani fogja a munkavállalókat, hogy jogvitába bonyolódjanak munkáltatóikkal.

Magyar György ügyvéd is kihangsúlyozta: nem lehet pusztán pénzügyi kérdés, ki pereskedhet, ki nem. Ezért üdvözölhető az új típusú költségkedvezmény. A jogosultságot azonban szigorúan vizsgálni kell az esetleges visszaélés megakadályozása végett.

(Forrás: hrportal.hu)